Váli Péter: minden egy álommal kezdődött

Kedves Barátaink, idén ünnepeljük a fennállásunk negyed évszázadát. 25 éve minden egy álommal kezdődött, de azóta itt élünk, tevékenykedünk és készítünk borokat számunkra a világ legszebb helyén, a Badacsonyi borvidéken. Az eltelt időszak legemlékezetesebb és legfontosabb mérföldköveiről Váli Péter fog minden hónapban mesélni, aki kérdez pedig nem más, mint lánya, Váli Luca. Tartsatok velünk itt és a Váli Birtok Facebook és Instagram oldalán is, hiszen számtalan meglepetéssel készülünk.
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a pincészetünk. Ennek apropóján mivel készülsz az év során?
Egy ilyen különleges évfordulót méltó módon szeretnénk megünnepelni, így egész évben számtalan eseménnyel készülünk. Csak néhány példát szeretnék kiemelni: Budapesten a rendezvénysorozat keretén belül, lakásétterem jelleggel az általad minden hónapban megtartott tematikus borkóstolón kívül, testvéreddel, Petivel együtt én is meglepetés bemutatót fogok tartani szinte minden hónapban. Egy-egy ilyen alkalommal ritka kincsek kerülnek majd bemutatásra a pincészetünk portfoliójából, illetve az elmúlt 25 évből. Az első ilyen alkamunk január 30. lesz, és mi is finom ételeket fogunk társítani a borokhoz. Az év folyamán megújulnak a címkéink, egységesebb és kifinomultabbak lesznek, mindezt úgy, hogy megtartják a már jól ismert jegyeket. Badacsonyban pedig több hétvégén, kimondottan a jubiláló évünkkel kapcsolatban tematikus hétvégéket fogunk majd szervezni. Egy másik különlegessége az évnek, hogy az évforduló kapcsán piacra kerül a limitált szériás, hordószelektált 25 éves jubileumi Olaszrizling Válogatás borunk, mindegyik kézzel aláírva. Ebből 500 normál, 0,75 literes palack készül, illetve 25 palack magnum is. A jubileumi bor szeptember környékén Budapesten egy különleges eseményen mutatkozik majd be. Érdemes figyelni a Váli Birtok Facebook és Instagram oldalát, hiszen itt folyamatosan hírt adunk minden programról.
Visszagondolva hogyan látod az elmúlt 25 évet?
Nagyon hamar elszaladt, s bár rengeteg minden történt ez idő alatt, mégis most visszagondolva olyan érzésem van, mintha egy szempillantás alatt telt volna el ez a rengeteg év. Nem csak én, hanem az egész család sokat dolgozott, mindenki hozzátette a maga részét a sikerhez. Nem volt egyszerű, de a hit, a szeretet és az az összetartás, ami jellemzi a családunkat segítettek minden nehézséget átívelni. Hittünk magunkban, egymásban, abban, amit csinálunk, tudtuk a kitűzött céljainkat, és ez erőt adott a mindennapokban. Hálás vagyok nektek és annak a rengeteg szeretetnek, ami kapok tőletek.
Hogy indult a birtok története?
Minden egy álommal kezdődött, ami a sok kemény munkának köszönhetően beteljesült. A vendéglátás iránti szeretet mindig fontos szerepet töltött be az életemben, már gyerekként is érdekelt a gasztronómia világa. Mindig arról álmodtam, hogyha egyszer a lehetőségeim megengedik, akkor egy saját kis balatoni pincészetet szeretnék létrehozni. Az álom beteljesülése végül a nagymamámtól Badacsonyörsön örökölt másfél hektár területtel kezdődött, amit 1999-től kezdve mindig egy kicsit bővítettem. A nulláról indulva lépésről-lépésre haladtunk, hiszen 25 évvel ezelőtt ezzel a kis területtel és egy kevés elavult szőlővel indult a történetünk. Első lépésként a másfél hektárt újítottuk fel, majd beültettük szőlővel. Idővel pedig egyre komolyabb hangsúlyt fektettünk a helyszíni értékesítésre és a vendéglátásra is. Anyával együtt éreztük, hogy egyre több vendég szeretne a birtokon aludni, így 2012-ben létrehoztuk az első vendégházunkat, majd mivel egyre többen kerestek fel borkóstolás céljából, 2016-ban megszületett a fogadó is. Mivel a vendégek részéről egyre nőttek az igények, hogy jó lenne a faluban is egy külön hely, Badacsonytomaj szívében, a Szent Imre bazalttemplommal szemben 2021-ben megnyitottuk a vinotékánkat. Ennek épületében szintén 2021-ben a Válibor Vinotéka Apartmant, így a pihenni vágyó vendégek ott is tudnak aludni. Idővel egy újabb vendégházat hoztunk létre, és az idei 25 éves jubileumra már elkészült a borászat közvetlen közelében a legújabb, amely 4-6 fő befogadásra alkalmas. Sok munkával és mindig egy kevés gyarapodással telt az elmúlt 25 év, de büszkék vagyunk arra, hogy szinte teljes önerőből, a családdal, Bogival, a gyerekekkel, és a kiváló kollegák segítségével értünk el mindent. Az organikus művelés már a kezdetektől fogva alapkoncepció volt. Ez ma már alapkövetelmény minden magát komolyan vevő pincészet számára. Mégis a legfontosabb számomra ti voltatok, hiszen te, Vince, akárcsak Péter és Marci is kiskorotok óta a szőlőben játszottatok, így felelős szülőként fontos szempont volt, hogy a területeket káros, felszívódó szerekkel ne kezeljem. Ha az ember nyugodt szívvel szeretné átadni a földet a következő generációnak, azt csak organikus műveléssel lehet kivitelezni.
Hogyan szeretted meg a borok világát?
Ebben fontos szerepet játszott Keller tanár úr is, aki a szakközépiskolában a felszolgálást tanította nekünk. Nagyon megszerettette velem a borok világát és a magyar borvidékeknek a szépségét, így amikor lehetőségem adódott, nem volt kérdés számomra: bort szeretnék készíteni és vendéglátással foglalkozni, úgy, ahogyan én ezt gyerekként megálmodtam. Mindig fontosnak tartottam, hogy olyan borokat készítsek, amiket mi is szívesen megiszunk. Ha lehet úgy fogalmazni, a saját örömömre készítem a borokat. Végül ez lett a pincészet mottója is. Persze, az első évek nem szóltak nagy célokról vagy tudományos dolgokról. Inkább igyekeztem megérteni a természet adta lehetőségeket és próbáltam fókuszálni arra, hogy nagyon jó borokat készítsek. Több év tanulás után végül a 2006-os évjárattal léptem először a piacra. Akkorra értettem meg a területet, és kialakult az a borkészítési technológia, amit szeretnék alkalmazni. Szerencsére a jó boroknak köszönhetően gyorsan bekerültünk jó helyekre. A sikerhez és népszerűségünkhöz a szorgalmas munkánk is hozzájárult, illetve az a stratégiánk, hogy helyben sok vendéget fogadtunk.
Mi a legfontosabb szempont, amikor egy bort készítesz?
A terroir, a gyümölcsösség és a fajta jellegzetessége fontos, hogy szép egyensúlyban jelenjen meg. Már a kezdetektől ezt a stílust szerettem volna a boraimban megfogalmazni, úgy, hogy a jól ihatóság, frissesség is fontos szerepet kapjon, közben a borok mélysége is pont annyi legyen, hogy ezt minden fogyasztó szépen tudja érzékelni és megérteni. Olyan borokat szeretek készíteni, amiket egy fárasztó nap után bárki szívesen felbont.
Boldog vagy azzal, amit sikerült elérned az elmúlt 25 évben?
Teljes mértékben! Szerencsés embernek tartom magam, a csapat, a család, nélkületek nem tartanék ott, ahol most tartok. Hálás és boldog vagyok, hogy mellettem vagytok ezen az úton.
És milyen tervekkel várod a következő 25 évet?
Egyre jobb borokat szeretnék készíteni, és minél többet kihozni a területeinkből. De idővel nagyon boldog lennék, ha ti tovább vinnétek megújult lendülettel a borászatot és a birtokot. Anya és én is már biztos nyugdíjasok leszünk, de megfogadtuk, hogy a halálunk napjáig szeretnénk dolgozni és segíteni a ti munkátokat. Ha pedig szeretnétek mind területben, mind pedig infrastruktúrában fejlődni, akkor mi anyával együtt mindenben támogatni fogunk titeket.
Kövessétek Facebook, Instagram és TikTok oldalainkat, ahol a sok érdekesség mellett mindig naprakész információkat találtok a Váli Birtokról.