Váli Péter: megismételhetetlen eseményre készülünk

Az idei jubileumi év eddig számtalan örömet és elismerést hozott a birtokunk számára. Az eltelt időszakról beszélgetett Váli Péterrel lánya, Váli Luca. A beszélgetésből többek között arra is fény derül, hogy az idén fennállásának 25. jubileumát ünneplő pincészetünk milyen különleges és megismételhetetlen eseményre készül novemberben.
Most hogy pár napja már vége lett a szüretnek és minden alapanyag a pincében erjed, végre kicsit pihenhetsz. Lassan közeledve az év végéhez, hogyan értékeled a 2025-ös évet?
A munka soha nem áll le, hiszen mindig van valami, amit tenni kell a birtok körül. De most a szüret után kicsit fellélegezhetek. Minden kihívásokkal együtt az idei évjárat kiváló minőségű szőlővel örvendeztetett meg, így nagyon bizakodó vagyok. Mint sokan tudják idén ünnepeljük a birtokunk fennállásának 25. évét, ebből adódóan sokat dolgoztunk azon, hogy ünnepélyessé és felejthetetlenné tegyük ezt az évfordulót. Kora tavasszal Budapesten lakásétterem rendezvényeket szerveztünk, ezeket reményeink szerint ősszel majd folytatjuk. Például novemberben és decemberben szeretnénk pár ilyen eseményt megszervezni, ahol egyedi borokat és az elmúlt 10-15 év kimagasló tételeit lehet majd megkóstolni a törzsvendégeinkkel, barátainkkal, vagy akár újonnan jövő vendégeinkkel, és elmélkedni a régi éveknek a szép évjárataiban, illetve koccintani a jubileumi évre és megünnepelni a sikereinket. Idén számtalan öröm ért bennünket, és különösen jól esik, hogy ez pont a jubileumi évünkben történt. Például nemrég Magyarország Legszebb Kisbirtoka lettünk, ami nagy megtiszteltetés számunkra. Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen díj megnyerése mennyi pozitív fogadtatást talál a törzsvendégeink, a barátaink, illetve a szakmai és nem szakmai sajtó körében. Nagyon sokan írtak rólunk, és a mai napig jönnek a felkérések a rádiók és újságok részéről a beszélgetésekre és találkozókra. Nemrég pont Rónai Egonnal beszélgetettem a Spirit FM „Veszik vagy isszák?” című rádióműsorában. De szintén hatalmas elismerésként érkezett a napokban a megtisztelő hír, hogy a szakma szavazata alapján a 2024-es évjáratú Budai Zöld borunk bejutott a Vince-díjra nevezett három legjobb magyar bor közé a kategóriájában, ezáltal a legjobb magyar borok között szerepel. Nagy büszkeség ez számunkra, akárcsak az, hogy már több éve rendszeresen jelölik a különböző borainkat a Vince-díjra, és volt olyan év, hogy el is hoztuk a nagydíjat. A Magyarországon közel 5 hektáron található budai zöld fajta az egyik büszkeségem és nagy kedvencem, kiváló borokat lehet belőle készíteni. Véleményem szerint ez egy olyan szőlőfajta, ami a klímaváltozás egyik nyertese és elképesztő minőséget képes adni a jövőben. A belőle készített bor olyan tulajdonságokra képes, amit nem csak Magyarországon, hanem a világpiacon is keresnek a fogyasztók. Éppen ezért hiszem, hogy több figyelmet érdemelne ez a fajta. Ha lehetőségem lesz a jövőben, én biztos telepíteni fogok még egy kevés budai zöldet.
Mit kell tudni a Vince-díjról?
A díj a magyar borvilág egyik legrangosabb elismerése, ahol évről-évre 22 kategóriában versenyeznek a hazai borászatok legkiválóbb tételei, a győzteseket pedig a szakma és a közönség közösen választja ki, majd együtt ünnepli azokat a Szépművészeti Múzeumban megrendezett Vince Gála keretén belül. A borokat első körben a borszakma 90 elismert és független szereplőinek nevezése határozza meg, ezt követően pedig a fogyasztók szavazataikkal hozzák meg a végső döntést ezzel felállítva a ranglistát. Bízunk benne, hogy kimagasló sikert érünk el a 2024-es évjáratú Budai Zöld borunkkal, így szeretném most megragadni az alkalmat és szavazásra buzdítani a Váli-borok rajongóit. Ha úgy gondolják, hogy megérdemeljük az első helyet és ezzel a Vince-díjat, kérek mindenkit, hogy segítsenek egy szavazattal!. Szavazni október 25-ig erre a linkre kattintva lehetséges: https://survey.zohopublic.eu/zs/pPEFhO
Szeptember elején debütált a hagyományos eljárással készített egyedülálló 2018-as Váli pezsgő, amit szintén a budai zöld fajtából készítettél, és a jubileumi évet hivatott ünnepelni. Készülsz még valami más újdonsággal is idén?
A pezsgő, amelyet már a webshopunkban is meg lehet rendelni, mindenképpen a jubileumi évünk egyik nagy büszkesége. Tudomásom szerint budai zöld fajtából hat évig seprőn tartva még nem készült tradicionális eljárással pezsgő sem Magyarországon, sem máshol a világban. Ezen kívül még gondolkodunk egy másik jubileumi bor készítésében, de egyelőre legyen még meglepetés mindenki számára. A jubileumi évünk kapcsán egy igazán különleges és megismételhetetlen estére invitáljuk vendégeinket a Váli Birtokra november 22-én, amelynek keretében hozzánk érkezik a Svájcban élő, nemzetközileg elismert magyar származású Dualszky-Kovács Péter séf, aki Michelin-csillagos éttermek konyháján is bizonyított, hogy egy exkluzív vacsora keretében kifejezetten a Váli borokhoz álmodjon meg izgalmas fogásokat. Annyit elárulok, hogy az eseményen a jubileumi, hagyományos eljárással készített 2018-as Budai Zöld pezsgőnk is kóstolható lesz. A részletekkel, menüvel és a borsorral hamarosan jelentkezünk, így érdemes figyelni a Facebook oldalunkat. Aki nem szeretne lemaradni az egyszeri eseményről érdemes mielőbb biztosítania a helyét. Érdeklődni a honlapunkon található elérhetőségeinken lehet.
Kövessétek Facebook, Instagram és TikTok oldalainkat, ahol a sok érdekesség mellett mindig naprakész információkat találtok a Váli Birtokról.